Már amikor hazaértek éreztem, hogy baj van. Hallottam a lépteiket, ahogy jönnek fel a lépcsőházban, de valahogy más volt. Máshogy jöttek fel. Más ritmusban, más erővel szedték a lépcsőfokokat. Nem együtt, hanem külön. Hiányzott az összhang. Aztán a kulcscsörgés örömteli hangja, és én futottam az ajtóhoz, ahogy mindig, de még ki sem nyílt, és én már éreztem, hogy valami baj van. Beléptek a lakásba, és megdermedt a levegő. Még soha nem éreztem ekkora feszültséget közöttük. A tekintetük és minden mozdulatuk árulkodó volt. Nem szóltak egymáshoz. Se hozzám. Én befutottam a nappaliba, majd vissza, ugrálva köszöntöttem őket. Úgy tettem, mintha nem érezném a belőlük áradó feszültséget. Úgy tettem, mint mindig. De ők nem törődtek velem. Se egy simogatás, se egy jó szó.

Andris letette a kezéből a két szatyrot, melyekből nagyszerű illatok érződtek. Odamentem, és belenéztem a zacskókba, közelebbről is megszaglásztam a kis dobozokat. Én már nagyon éhes voltam, de éreztem, hogy ez most nem az a pillanat. Itt még várni kell az evésre, éreztem. Juli felkapta a zacskókat, bevitte a konyhába és elkezdte a dobozokat bepakolni a hűtőbe. Andris ivott egy pohár vizet, hát én is belekortyoltam a tálamba. Meredten figyeltem őket, ahogy szó nélkül, egymásra se nézve tesznek-vesznek a konyhában. Csend volt. Én is csendben figyeltem, mereven álltam és néztem. Hallgattam a lélegzetüket, gyorsabb volt a szokásosnál. Éreztem, hogy izgatottak, a szívük is gyorsabban vert. Nem értettem, hogy miért változott meg a viselkedésük, és nem tudtam, hogy mit tehetnék, ezért nem tettem semmit.

Andris leült a kanapéra és bekapcsolta a tv-t. Elindultam felé, majd hirtelen hangos csörömpölés a hátam mögött, megijedtem, ugrottam egyet. Juli elejtett egy befőttesüveget. Odamentem, kivártam, majd elkezdtem nyalogatni a földön szétfolyt lekvárt. Juli rám kiabált, durván arrébblökött és elkezdte felszedni a cserepeket. Sírt. Andris odaszólt valamit, mire Julit elöntötte a méreg és kiabálni kezdett. Andris felpattant, és ő is kiabált. Én közöttük álltam, ide-oda kapkodtam a fejem, ahogy egyre hangosabban ordítoztak egymással. Tettem egy bizonytalan lépést Juli felé, majd Andris felé is. Nem tudtam, hogy most mit szabad és mit nem. Csak azt éreztem, hogy ki akarok menni a kereszttűzből, ezért bemásztam a konyhaasztal alá, és onnan figyeltem a gazdáimat. Ennyire idegesnek még sosem láttam őket. Úgy éreztem, szétszakad a szoba. Juli hirtelen megfordult, bement a szobába és magára csapta az ajtót. A falak és a padló is beleremegett. Zokogott, hallottam ahogy kapkodja a levegőt.

Andris végre rám nézett, na gyere, mondta, majd fogta a pórázt és elindult az ajtó felé. Nem tudtam örülni a sétának, rám is átragadt a szorongásuk. Aztán mégis nagy megkönnyebbülés volt kimenni a szabadba. Viszonylag hideg volt, fújt a szél, és szagok egész hadát vitte magával. Keveset sétáltunk, általában sokkal nagyobb területet tudok esténként bejárni. Találkoztunk ismerősökkel, de se Andris, se én nem mentünk oda hozzájuk, megállás nélkül, csöndben lépkedtünk.

Mikor visszaértünk a lakásba, Juli bezárkózott a hálószobába. Andris ágyneműje ki volt dobva a kanapéra. Engem vacsora várt a tálamban. Megettem. Andris lefeküdt, betakarózott és nézte a tv-t. Én befüleltem a hálószobába, Juli ébren volt, megkapartam az ajtót, de nem nyitotta ki. Vártam egy kicsit, majd visszamentem Andrishoz, és melléfeküdtem. Éreztük egymás melegét és szívverését. Kellemesen zúgott a tv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.